2014. november 21., péntek

Tanulj a neten! - III. rész

Hogyan tanuljak a neten?

"Rendben van, belátom, tanulnom kell, és ezt online fogom tudni csak megvalósítani. De hogy lesz nekem időm tanulni a gyerek mellett?!" Erre a kérdésre adok most néhány tippet a sorozat harmadik, befejező részében.

2014. november 16., vasárnap

Tanulj a neten! - II. rész

Hol tanuljak?

Egyszer minden kisgyerekes anyuka eljut oda a szülés után, hogy vissza kell térnie a munka világába. Felkészültél rá?

2014. november 14., péntek

Tanulj a neten! - I. rész

Miért tanuljak?

Egyszer minden kisgyerekes anyuka eljut oda a szülés után, hogy vissza kell térnie a munka világába. Felkészültél rá?

2014. november 10., hétfő

A Google kereső 5 tulajdonsága, amiről (talán) nem tudtál

Szerintem bátran kijelenthetjük, hogy a Google keresője ma már a keresők királynőjévé nőtte ki magát. Hiszen már magára az internetes keresésre is sokszor azt használjuk, hogy "kiguglizni" (igen, láttam és hallottam is én már ezt a kifejezést!). Hiába léteznek más keresők, az emberek először mindig a Google keresőhöz indulnak legtöbbször, hogy információra vadásszanak. De vajon kihasználjuk-e ennek a keresőóriásnak minden lehetőségét, vagy verébre ágyúval jelleggel "csak" szavakat írogatunk a keresőmezőbe?

-------------------------------------------

Mert bizony ez a kereső többre is képes, ha ismerjük a varázsszavakat, melyek előcsalogatják rejtett képességeit. Ebből nézzünk meg most néhányat.

1. Időjárás jelentés

Szeretnéd tudni, milyen az idő ott, ahol éppen vagy? Vagy egy másik városban? Persze, vannak erre oldalak, de ha csak egy rövid előrejelzést szeretnél gyorsan látni, írd be a keresőbe a weather szócskát. Ha a google.hu címen használod a keresőt, ez automatikusan megmutatja az időjárást ott, ahol te vagy, amennyiben Magyarországon tartózkodsz. Ugyanitt ehelyett a magyar időjárás szó is ugyanígy működik.


Ha a google.com címen keresgélsz, ott ugyanehhez az eredményhez a weather szó után még be kell írnod a város nevét, amire kíváncsi vagy (weather Gödöllő), és sajnos a magyar kifejezést nem ismeri fel, csak az időjárás jelentő oldalakat adja ki.

2. Átváltás

Hányszor fordult már veled elő, hogy hirtelen tudni szeretted volna mondjuk egy külföldi recept olvasása közben, hogy mennyi is az a "2 ounces" (2 uncia), vagy hány méter egy mérföld, esetleg egy külföldi webáruházban nézelődve azt, hogy 7 dollár az hány forint is pontosan? Nos, a Google erre is megadja a választ, ha szépen kérjük. Maradjunk a középső példánál, és írjuk be, hogy 1 mile in m. És már meg is kapjuk a pontos választ. Ugyanígy ha beírjuk, hogy 7 dollars in Forint, megkapjuk, hány forintba is kerül a webáruházban talált holmi.


3. Számolás

A keresőt számológépként is használhatod, ha épp erre van szükséged. Írd be a keresőmezőbe, hogy 256*547, és már kapod is az eredményt.


4. Pontos egyezés keresése

Anyukám óvónő, és bizony még most is előfordul vele, hogy olyan oviban tanult verset hall az unokáitól, amit nem ismer. Az banyák napi versekre különösen vevő. Én viszont általában ezeknek legfeljebb az első sorát hallom, hiszen utána elhomályosult tekintettel, és elhomályosult tudatállapotban csak arra figyelek, hogy a gyerek milyen szeretettel mondja nekem azt, amit hónapok óta tanulgat nagy titokban, és arra gondolok, milyen fantasztikus, hogy van valaki, aki azt mondja nekem: Anya.

Hmmm... Na szóval, ilyenkor az első sor alapján kell megkeresnem anyukámnak a verset az interneten. Most már elég jó a Google keresőalgoritmusa ahhoz, hogy ha simán beírom a verssort, nagy eséllyel akkor is megtalálja a megfelelő verset, de hogy biztosra menjek, ha idézetet keresek, az egész sort idézőjelek közé teszem, ugyanis így a kereső pontosan azt a kifejezést, mondatot keresi, ami az idézőjel között van. Egyébként meg csak olyan oldalakat keres, amiben azok a szavak vannak.

5. Keresés szűkítése

A végére egy keresési tipp arra az esetre, ha egy szót beírva túl sok számodra értéktelen eredményt dob ki a Google. Nézd meg, melyik az a szó, amelyik jellemzi a felesleges eredményeket. Ezt a szót kell beírni az eredeti keresőszó után, de úgy, hogy elé egy - jelet teszel. Például ha beírom, hogy Márton lúd, a találatok elején egyik kedvenc mesém, a Nils Holgersson című rajzfilmmel kapcsolatos linkek lesznek. Ha viszont azt írom be, hogy Márton lúd -Holgersson, akkor a mesével kapcsolatos linkek kimaradnak az eredményekből, és a Márton napi népszokások kerülnek előre.

Szép napot!


2014. október 15., szerda

Symbaloo, avagy bárhol elérheted könyvjelzőidet

Rengeteg internetes oldal van, amit napi/heti szinten használok (vagy akár napi többször is), és nagyon sok időt vesz el, ha ezeket mindig be kellene gépelgetnek. Betehetném őket a böngésző Kedvencek mappájába, de én sokkal jobb megoldást találtam. Kíváncsi vagy?

2014. szeptember 29., hétfő

Államkincstár online

Nem tudom, ki hogy van vele, de négy gyerekes anyukaként, egy majdnem tizenegy hónapossal a karomban én nagyon utálok hivatalokban sorban állni. A férjem is, pedig neki ezt nem is gyerekekkel kell megtennie. És eddigi tapasztalataink alapján a legrosszabb a MÁK-nál ügyet intézni. Nem elég, hogy általában sokat kell várni, ráadásul nekem ehhez Vácra kéne átautóznom, most, hogy már nem is budapesti vagyok, de eddig még akárhányszor próbált a férjem valamilyen családtámogatást elintézni (eddig ugyebár négy GYES, két GYED, két TGYÁS igénylésen vagyunk túl...), soha nem sikerült egy túrával elintézni a dolgokat. Mindig hiányzott valami, ami miatt vissza kellett menni, stb. De a különböző igazolásokért nem vagyok hajlandó sorban állni!

2014. szeptember 24., szerda

Mikor lesz már karácsony?

Kép: vectorolie /
FreeDigitalPhotos.net
Valamelyik nap hazafelé sétáltam kivételesen teljesen egyedül (kövezzetek meg érte, de akármennyire is szeretem mind a négy gyermekemet, bizony jól esik néha  babakocsi és folyton valami nagyon fontos dolgot mondani akaró porontyok nélkül, gondolataimba merülve sétálgatni...). Megütötte a fülemet, ahogy egy kisfiú az apukájával beszélgetett:

"Apa, mikor lesz már karácsony?" Majd meg sem várva a választ: "És apa, mikor lesz már karácsonyfánk?"

Rögtön eszembe jutottak saját gyerekeim (na, ennyit a saját gondolatokba mélyedésről...), akik szintén elég korán karácsony-mániában kezdenek égni, miután elkezdődött az iskola-óvoda. Sőt, néha már nyár végén elkezdik kérdezgetni, hogy mikor lesz már karácsony. Főleg hármaskám, ő aztán igazán profi ebben. Már januárban, mikor leszedtük a fát, elkezdi, hogy mikor lesz megint karácsony... Miközben én azt sem tudom, mi lesz holnap, holnapután, stb. Azaz eszembe sem jut, hogy karácsony is lesz majd.

Azon gondolkoztam, vajon hogy lehet egyszerűen és gyorsan leszerelni ezeket a kérdéseket úgy, hogy mindenki megelégedésére legyen, és arra jutottam, hogy egyszerűen apránként el kell kezdeni készülni a karácsonyra, mégpedig úgy, hogy ebből kis morzsákat juttatunk a gyerekeknek is.

2014. szeptember 12., péntek

Intézz el mindent! - olvasónapló 4.

Vettem egy nagy levegőt, és úgy döntöttem, elkezdem a rendszerem kialakítását. Igen, most átugrom a harmadik fejezet összefoglalását. A projektek tervezéséről szól, de úgy gondolom, hogy gyakorlati szempontból, ha tényleg a rendszerem kiépítésén fáradozok, valójában nem fontos. Ezért ínkább megmutatom, én hogy kezdtem a gyűjtést.

2014. augusztus 22., péntek

A Pinterest tud magyarul

Itthon is rengetegen használják már a Pinterestet, bár még mindig találkozom néha olyanokkal, akiknek el kell magyarázni a szolgáltatás lényegét. Sokan azért idegenkedtek tőle, mert a felület angol nyelvű volt. Azonban most már ez sem lehet indok, hiszen már viszonylag régóta lehetőség van arra, hogy a felület nyelvét magyarra állítsuk. Még nem volt időm írni erről, de most pótolom eme elmaradásomat. Gondolom, elég sokan már túl vannak ezen a beállításon, de hátha vannak még olyanok, akiknek újdonság, ami itt következik.

2014. augusztus 21., csütörtök

Intézz el mindent! - olvasónapló 3.

Ismét itt vagyok! Mint azt a mellékelt ábra mutatja, még sehol nem tartok az időbeosztás elsajátítása terén. De most apjuk elvitte a három nagyobbat biciklizni egy KRESZ-parkba, négyeske pedig (láss csodát!) alszik kint a teraszon a babakocsiban. Ki tudja meddig... De úgy döntöttem, hogy míg ezt az időt tegnap mosásra, vasalásra, ruhák hajtogatására, beszedésére, majd újabb ruhák kiteregetésére fordítottam, ma a blogocskámra szánom (pedig lenne még mit mosni... de most ez a fontosabb!). Lassan majd elintézek mindent :-)

Nézzük tehát, hogy is haladok az olvasással, és a dolgok elintézésével. A könyvben a harmadik fejezetet olvasom, a 76. oldalon járok. Megint megjelöltem egy csomó dolgot, amit idézni szándékoztam eredetileg, de azt hiszem ezúttal megkíméllek benneteket. Inkább megpróbálom összefoglalni a lényeget.

2014. július 27., vasárnap

Intézz el mindent! - olvasónapló 2.

Nagy terveim voltak az elmúlt hétre olvasás szempontjából. Én balga úgy hittem, hogy ha elmegyek egy hétre nyaralni a Balatonra a teljes családommal (értsd: férjem, gyerekeim, szüleim, húgaim és az ő férjeik, gyerekeik), előbb utóbb valószínűleg lesz 10 percem naponta, hogy haladjak a könyvemben. Rosszul hittem, általában mire végre letelepedtem, hogy olvassak, mert mondjuk pont elaltattam négyeskét a parton, és előtte beküldtem a másik hármat apukájukkal a Balatonba, valamit sürgősen meg kellett beszélni a húgaimmal, szüleimmel, vagy 5 perc után kijött valamelyik gyerekem, hogy akkor most ezt fújjam fel, azt adjam oda, most ő fázik, stb. Azaz gyakorlatilag nem olvastam 3 sornál többet egy hét alatt!!! Hát, még messze a hatékonyság álomképe...

2014. július 13., vasárnap

Intézz el mindent - olvasónapló 1.

Ki hogy halad az olvasással? Nos, én sajnos nem olyan gyorsan, mint első alkalommal, de azért igyekszem. Csak a miheztartás végett, most épp a 23. oldalon tartok. Úgy gondoltam, megosztom veletek azokat a gondolatokat a könyvből, amik eddig fontosak voltak számomra.

2014. július 4., péntek

3 dolog, amit nyaralás előtt jó tudod

Kép: chanpipat /
FreeDigitalPhotos.net
Itt a nyár, a szabadságok, utazások, nyaralások ideje. Nemrég hallottam a Kossuth rádióban egy riportot, amiben egy érdekes kutatás eredményeiről beszélgetett a riporter kriminálpszichológusokkal. A kutatásban elítélteket kérdeztek arról, hogy mi készteti őket a betörésre, hogyan választják ki, hova törnek be, mi az, ami egy-egy helyszínben vonzza őket. Ennek alapján a riportalanyok arra adtak ötleteket, hogy mit tegyünk, hogy minél kisebb eséllyel járjunk pórul.

A riportot hallgatva eszembe jutott, hogy bizony online módszerekkel is tudjuk néha magunkhoz vonzani a bajt.

2014. július 3., csütörtök

Intézz el mindent!

Kép: jesadaphorn /
FreeDigitalPhotos.net
Nem tudom, észrevettétek-e, de elég sok problémám van az időm beosztásával. Ha hasonítasz rám, tudod, hogy kisgyerekes anyukaként ez mennyire frusztráló tud lenni. Évek óta próbálom megtanulni, blogokat olvasgatok arról, hogy mások hogy csinálják. Millió videót, leírást átböngésztem, hogyan lehet háztartási mappa segítségével a tennivalókon felülkerekedni, számtalan ingyenes letölthető és nyomtatható cuccot tárolok a gépemen, vagy a Pinterest fiókomban ahhoz, hogy a tökéletes háztartási mappát egyszer majd elkészíthessem. Csak sajnos nem találok időt az elkészítésre sem. Tehát eddig nem jutottam sehova, csak azt tanultam meg, hogy nincs olyan módszer, ami egy-az-egyben valakitől átvéve nekem megfelelne.

2014. május 21., szerda

iWIW időkapszula

Valószínűleg hallottatok már róla, hogy 2014. június 30-án végleg megszűnik az iWIW, ez a régebben oly népszerű magyar közösségi oldal.

A legtöbben valószínűleg az utóbbi időben nem használták sokat, de a Facebook térhódítása előtt bizony igen nagy volt rajta a forgalom, sok kép került fel rá, rengeteg üzenetváltás, és régen látott ismerősök sora van egy-egy még meglévő fiókban. Nem kell siratnunk ezeket az adatokat, június 25-ig rendelhetünk időkapszulát.

Ez egy tömörített, .zip kiterjesztésű fájl, melybe az oldal kezelői belecsomagolnak mindent, ami igazán értékes lehet számunkra. Ezt a fájlt letölthetjük, majd kitömörítve azt a böngészőn keresztül akár internet kapcsolat nélkül nosztalgiázhatunk a régi szép időkön fényképeket nézegetve, üzeneteket olvasgatva. A dolog semmibe nem kerül, csak abba a 2 percbe, amíg igénylünk, majd letöltünk.

Nos, én is igényeltem egy ilyen csomagot, és ennek folyamatát mutatom meg nektek ebben a videóban. Ha kérdésetek van ezzel kapcsolatban, nem volt valami érthető, vagy kimaradt valami a videóból, írjatok nekem egy megjegyzést a bejegyzés után, és igyekszem válaszolni.


Szép napot, élvezzétek a csodálatos időt!

2014. április 9., szerda

Kör alakú kép kivágása

Újra egy ismerősöm kérését teljesítem. A kérdése az volt, hogy hogyan tudna egy nagyobb képből úgy kivágni egy kört, hogy annak a környéke (a befoglaló téglalap körön kívüli része) átlátszó legyen.

2014. március 12., szerda

A számítógép és én

Kép: adamr / FreeDigitalPhotos.net
Ahogy korosztályomban a legtöbben, én sem billentyűzettel a kezemben születtem (ezt azért írom így, mert meg vagyok róla győződve, hogy a mi gyerekeink generációja már érintőképernyővel a kezében bújik ki a pocakból). A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején azért még nem volt annyira elterjedt Magyarországon a számítógép a háztartásokban.

Nagyjából 8-9 éves lehettem, amikor szüleim vettek egy Commodore 64 típusú gépet, természetesen csakis játékra. Volt egy halom 3,5-es Floppy lemezünk, amin megannyi szuper játék elfért, és ezeket bizony sokszor használtuk is. Nagy családi játékpartikat rendeztünk mi öten, és nagyon jól szórakoztunk. Apukám közben beszerzett valahonnan BASIC programozói könyveket, amiket valamilyen okból elkezdtem bújni, és szépen nekiálltam bepötyögni az ott található kódokat. Robotot rajzoltam ki a képernyőre, aztán mozgó robotot készítettem. Magamtól nem nagyon tudtam semmit leprogramozni, de azért elkezdtem érteni, hogy mit jelentenek az egyes parancsok, és nagyon tetszett, amikor a könyvben leírt kódot egy kicsit magamtól megváltoztattam, és úgy is működött a dolog, és látszott a változtatás is :-) Szóval már akkor elbűvölt a számítógépek világa, és nem csak a játékok miatt.

Aztán eljött a PC korszak, úgy gimnázium környékén a 90-es évek elején. Sajnos ahhoz, hogy legyen nekünk is egy PC-nk, el kellett adnunk a Commodore-t. Ezt akkor annyira nem sajnáltuk, de ma már nagyon szomorú vagyok miatta, mert jó lett volna megtartani ereklyének. Az unokatesóméknak még mindig megvan az akkori ZX Spektrumuk, amit ma már múzeumban mutogatnak, sőt még működik is!!!

De sebaj, lett egy PC-nk, amin volt DOS operációs rendszer, és Windows 3.1. Akkor már tanultunk a gimnáziumban informatikát, így jó volt gyakorolni. Én voltam otthon a számítógépes zseni :-) Innen már azért elég egyenes volt az út. Gimnáziumban eldöntöttem, hogy nem szimpla matek tanár szeretnék lenni, ahogy addig terveztem, hanem informatika-matematika tanár. Így az utolsó két évben fakultációra is jártam, ahol még jobban belegabalyodtam a gépbe. Elkezdtünk programozni is, és az is nagyon tetszett. Aztán két év kihagyás után elkezdtem az egyetemet, és ott végérvényesen eldőlt a végzetem. Hiába van a diplomámban, hogy matematika-informatika tanár, a mai napig inkább informatika tanárnak vallom magam, mint matekosnak.

A diploma után alig egy évvel megszületett első gyermekem, innentől pedig nem csak szakmai ártalom volt a gép, hanem ezzel tartottam a kapcsolatot a külvilággal, igyekeztem szinten tartani magam, stb. Teljesen függő lettem. Ez azóta is tart, és a mai napig mindennaposan használom a számítógépet és az internetet. Csak ámulok, hogy minden nap hány fantasztikus új funkció, lehetőség születik, még én is csak kapkodom néha a fejem. Az oktatás területén is hódít a gép, és néha nagyon sajnálom, hogy most nem tanítok iskolában, mert annyi oktatási alkalmazást kipróbálnék!

És mi a te történeted a számítógéppel? Barátok, vagy ellenségek vagytok? Vagy csak megtűritek egymást? Friss az ismeretség, vagy ősrégi? Hogyan találkoztatok először? Nagyon kíváncsi vagyok, ezért kérlek, írd meg itt egy hozzászólásban!

Szép napot!


2014. március 2., vasárnap

Döcögős bejegyzések

Csak azért írok, hogy elnézést kérjek Tőletek. Tudom, ismét rendszertelenek és ritkák lettek a bejegyzések, pedig nagyon igyekeztem, hogy legalább heti kétszer írjak. De az elmúlt két hétben Évikém megint nagyon nyűgös lett, és esténként, amikor végre elvileg lenne időm írni, akkor annyira sír, hogy gyakorlatilag egyfolytában kézben van :-( Az sem ritka, hogy hajnali fél 2 körül alszunk csak el... Ilyenkor persze napközben is használhatatlan vagyok.

Ráadásul a múlt héten a nagyobbik lányom, Eszter is itthon volt három napot, ebből egyen beteg volt, a másik kettő szimplán iskolai szünet volt, így nem nagyon tudtam akkor sem dolgozni, kihasználtam, hogy végre csak "ketten" vagyunk (persze Évivel kiegészítve). Beszélgettünk, leckét írtunk, és varrni tanítottam.

No, ezért nem készülnek a bejegyzések. Így ismét türelmet szeretnék tőletek kérni. És a kérdéseiteket azért nyugodtan feltehetitek, az e-mailekre napközben többször is ránézek, igyekszem válaszolni. Ha pedig szeretnétek mégis azonnal tudni, hogy mikor írok újra, a jobb felső sarokban fel tudtok iratkozni blogértesítőre egy név és egy e-mail cím megadásával.

Szép napot!

2014. február 25., kedd

Jelölőszervezetek kíméljenek!

2014. április 6-ra írta ki a köztársasági elnök a következő parlamenti választásokat. Megmondom őszintén, hogy nem szeretek politizálni, és az sem érdekel, amikor mások teszik. A gyerekek miatt egyébként is ritkán jutok el az esti híradóhoz, de nem is bánom, mert még onnan is a gyűlölködés jön. Nem érdekel. Van egy véleményem, elmegyek, ikszelek, esetleg este megnézem, hogy ki nyert, aztán a többit a férjemre bízom. Tudom, ez nem feltétlenül jó hozzáállás, de én ilyen vagyok. ennek megfelelően azt sem szeretem, ha ezen az egy napon kívül még külön is zavarnak azzal, hogy írjak alá ezt, jelöljem azt, stb. Idén úgy döntöttem, teszek is valamit annak érdekében, hogy ez ne így legyen.

2014. február 16., vasárnap

Képek a gyerekekről

A kisebbik fiam egy szuper családi napközibe jár immáron több, mint egy éve. Rengeteg programjuk van, és ő nagyon jó érzi ott magát, sok barátja van. A napközi nagyon sok fényképet és videót készít a különböző eseményeken, amiket a Picasa-n keresztül meg is oszt a szülőkkel. nagyon szeretem nézegetni, hogy az én kis három évesem hogy tölti a napjait, miközben nekem itthon hiányzik...

Valamelyik reggel egy anyukával beszélgettünk, hogy jó lenne le is tölteni néha ezeket a képeket, de nem találja, hogy lehetne. Ezért úgy gondoltam, most ezt fogom megmutatni.

2014. február 15., szombat

Terülj, terülj asztalkám!

Kép forrás:
Surachai / FreeDigitalPhotos.net
A gyerekeim nagyon szeretik az M2 tévécsatornát. Én is. Általában rengeteg olyan mese van rajta, amit szívesen engedek nézni. Nagyon sok belőle a gyerekkorom meséje, mint a Kockásfülű nyúl, Mirr-murr, Pityke őrmester, Nils Holgersson, Magyar népmesék, de sok új is van, amit jópofának tartok.

2014. február 11., kedd

Valentin napi asztal I.

Idén február 9-én kezdődött a Házasság hete, melyet Magyarországon idén hetedik alkalommal rendeznek meg. Hallottál már róla?

A kezdeményezés Angliából indult 1996-ban Richard és Maria Kane kezdeményezésére. Magyarország 2008-ban csatlakozott a kezdeményezéshez. Lényegében egy országos rendezvénysorozatról van szó, mely minden évben Valentin nap környékén egy hétig tart. Városi és egyházi szervezésű eseménysorozatokon vehetnek részt a családok, házaspárok, így hangsúlyozván a házasság fontosságát.

Arra gondoltam, hogy ehhez kapcsolódóan öltöztessük romantikus díszbe a számítógépünket is. Na, nem arra gondolok, hogy ragaszd tele szívecskével a géped házát, hanem a virtuális környezetre gondolok. A Windowsban megváltoztathatod az asztal hátterét, a képernyővédőt, témát, színeket, akár az ikonok kinézetét is. Nézzük, hogyan is teheted ezt Windows 7 rendszerben.

2014. január 31., péntek

Fáradtság

Kép: imagerymajestic
FreeDigitalPhotos.net
Az utóbbi két hétben nagyon büszke voltam magamra, végre heti kétszer rendszeresen írok a blogba! Elnézést, hogy ezen a héten kicsit megtorpantam.

2014. január 29., szerda

Eszti és az Internet

Kép: AKARAKINGDOMS
FreeDigitalPhotos.net
Tegnap a lányomat beszippantotta az Internet :-) No, semmi komoly, csak annyi, hogy ráébredt, a számítógépet nem csak játékra lehet használni.

2014. január 25., szombat

Egyperces PowerPoint - konvertálás PDF-be

A kérdés ezen a héten a következő:

"Hogyan lehet PowerPoint prezentációt átkonvertálni PDF-be?"

Hogy miért lehet erre szükség? Nos, például ha készítek egy prezentációt, az általában azért van, mert előadok valamit, amit meg fognak hallgatni. Ha van hallgatóság, akkor az általában jegyzetelni szeretne, mivel ugyebár egy diára nem szoktunk minden egyes szót feltenni, csak a vázlatot. Tehát mondjuk nem elég, ha az előadás után körbeküldöm a fájlt. Nos, ha PDF-be átalakítjuk a prezentációs fájlunkat, azzal segíthetünk a jegyzetelésben. Kioszthatjuk kinyomtatva a prezentáció diáit, így a hallgatóság erre tud jegyzetelni, és mivel a vázlatpontok már ott vannak neki, csak figyelnie kell, és a plusz információkat a vázlat mellé jegyzetelni. Így lehet elkerülni azt a szituációt, hogy "várjon még a továbblépéssel, nem írtuk le!". Hiszen nem azt kell leírnia, ami a dián van, hanem azt, amit mellette mondasz.

De ez csak egy a sok elképzelhető előny közül. Mivel azonban ez egy rövid bejegyzésnek készül, most nem ecsetelem tovább a lehetséges helyzeteket, hanem lássuk a megoldást!

Válasz: Általában egyik prezentációkészítő szoftver sem tud egyszerűen PDF-be menteni, a bemutatót ehelyett exportálni kell. Ilyen menüpont mindegyikben van, a Fájl menüpontban, a PowerPoint 2013 esetében a Fájl szalagon. Kipróbáltam két szoftvert is.

PowerPoint 2013

Az exportálásnál részletesen be lehet állítani, hogy egy dia egy oldalra kerüljön, esetleg csak emlékeztetőket tegyen az oldalra (ez azt jelenti, hogy a diákat kicsinyítve felpakolja az lapra). Ha ez utóbbit állítjuk be, akkor azt is megadhatjuk, hogy hány dia legyen egy oldalon. Még sok már beállítható pont is van, a kísérletezést rád bízom.


Libre Office 4.0

Itt szintén van Exportálás menüpont, de ebben PDF-et nem lehet készíteni. Ha kifejezetten PDF-et szeretnénk készíteni, arra még egy külön menü van, az Exportálás PDF-be. Viszont ez automatikusan olyan PDF-et készít, ahol egy dia egy oldal. Viszont cserébe részletesen be lehet állítani, hogy a megnyitáskor hogy viselkedjen a megnyitandó program. Érdemes megnézegetni a lehetőségeket.


De azért ezzel a programmal is lehet az előbb említett emlékeztetőket készíteni, de ahhoz, hogy ez PDF-ben készüljön el, szükség lesz egy külön programra, ami PDF fájlba nyomtat a programokból. Ilyen például a PDFCreator nevű ingyenes program.

Tehát beállítgatjuk a jellemzőket, mintha nyomtatni szeretnénk az emlékeztetőket, majd az igazi nyomtató helyett kiválasztjuk a virtuális PDF nyomtatónkat, és nyomtatunk. Így egy PDF fájl készül, ami remekül használható jegyzetelésre.


Remélem segítettem, és számodra is hasznos volt ez a leírás. Ha valami nem érthető, kérlek, jelezd a hozzászólások között itt a blogban, és segítek.

Szép napot!

2014. január 23., csütörtök

Magyarország.hu

Kezet fel, aki még nem hallott a címben szereplő weboldalról! Hatásszünet... No, igen, gondoltam. Elég kevesen vannak. Ez országunk hivatalos kormányzati portálja. És most kezet fel, aki még soha nem használta az említett oldalt! Újabb hatásszünet... Igen, látom a magasba röpülő kézrengeteget. Érdekes módon a legtöbb ember, akit megkérdeztem, nemhogy nem használta még, de rá sem nézett. Pedig nagyon hasznos oldal tud lenni, ha az ember ügyintézésre adja a fejét.


2014. január 21., kedd

Traffpark - oktatójáték gyerekeknek

Ha van köztetek olyan, aki közel engedi gyerekeit a számítógéphez (én szörnyű szülő vagyok, az enyémek 2-3 éves koruktól simán használják - szegények, informatika tanár anyuka gyerekei...), annak most ajánlanék egy játékot, amely színvonalas, magyar, és még tanulnak is belőle: ez a Traffpark, az Egyszervolt.hu csoport egyik tagja.


A játék közlekedési ismereteket ad át a gyerekeknek, szinte észrevétlenül. Ők meséket néznek, játszanak, de közben tanulnak.

Az alapsztori az, hogy Traffpark egy kis város, ahol sok autócsalád lakik, ők a Traffok. A családokból a kis Traffok barátságot kötnek, miközben Traffy papa, a bölcs öreg tanító oktatja őket a közlekedés szabályaira, rejtelmeire. Természetesen, mint minden gyerekkel, a kis Traffokkal is mindig történik valami, de persze minden jó, ha a vége jó! Mindig tanulnak a hibáikból.


A gyerekek, amikor regisztrálnak, saját Traffot alakíthatnak ki, akinek nevet adhatnak, és kapnak egy rendszámot (ez lesz a jelszó). A regisztrációhoz persze kell egy e-mail cím, én ilyenkor mindig az enyémet adom meg, szeretem tudni, merre járnak, mit csinálnak a gyerekeim az interneten.

A lányom Traffja

Miután elkészült az új Traff, a városban kap egy saját garázst, amit akár fel is díszíthet a plázában vásárolt tapétával, lámpával, díszítőelemekkel.

A garázs a játékokért kapott díjakkal
A garázs játékszobája
A garázs meseszobája

Ezekért Traffintokkal fizet, amit a különböző játékok alatt gyűjthet össze. Érdemes sokat gyűjteni, mert nem csak vásárlásra lehet fordítani a pénzt. A Traffot bizony gondozni is kell. Erre e-mailes figyelmeztetést is kaphatunk, ha túl sokáig egyedül hagyjuk szegényt.

Értesítés elhanyagolt Traffról - mi rendszeresen kapunk ilyet :-(

Tankolni, kereket fújni, lemosni, ezek mind pénzbe kerülnek. De nem kell izgulni, mert elég gyorsan gyarapszik a Traffint a garázsban levő pénzesládában, ha a kis gazdi használja a játékokat, nézi a meséket, és utána válaszol a meséből feltett kvízkérdésekre.

Így néz ki 1 Traffint

A pláza, ahol a garázsba lehet mindenfélét vásárolni

A játék ingyenes, de lehetőség van Traff Követté válni egy kisebb összegért. Bizonyos meséket és játékokat csak így érhetnek el a gyerekek. Mostanra már a boltokban is láthatsz Traffos termékeket, mesekönyveket, a legtöbbhöz jár valamennyi nap ingyenes Traff Követség is. És néha szokott lenni olyan is, hogy ünnepek, hosszabb iskolai szünetek alatt a Traff Követek számára fenntartott dolgok nyitottak lesznek mindenkinek. Én ilyenkor igyekszem odaültetni a gyerekeimet, hadd élvezzék kicsit azokat a meséket is, amit egyébként nem nézhetnek meg.

A fiam Traffja...

... és a fiam garázsa

A játékot nagyobb óvodások is tudják játszani, mert nem kell benne olvasni, minden utasítás beszélve, magyarul hangzik el. Az elején be kell írni a rendszámot, de ez három betű összesen, azt meg nem árt, ha tanulgatják. Én azt csináltam, hogy kiírtam nekik a fali táblára, hogy ne kelljen mindig szaladgálnom, ha játszani akarnak (igen, elég régóta be tudják önállóan kapcsolni a számítógépet, belépnek a nekik létrehozott felhasználóba, és elindítják a játékokat. Majd erről egyszer külön írok...), és innen szépen lenézik. A legnagyobb már másodikos, ő már a Traffja nevét is be tudja gépelni, a kisebb most nagycsoportos, a rendszámot már ő is be tudja kattintgatni, a név beírására meg megkéri a nővérét (nemrég vezették be ezt a belépést, eddig csak ki kellett választani a Traffja képét, és úgy megadni a rendszámot). Onnan meg már egyedül is tud játszani az, aki tudja kezelni az egeret.

A bejelentkező képernyő

A két nagyobb csemetém már egyedül játszik vele, de első alkalommal, mint minden online játéknál, most is azt ajánlom, hogy üljetek oda velük, nézzétek meg együtt, mit is tud ez az oldal, fedezzétek fel együtt a Traffok vidám világát!

Jó játékot!

2014. január 18., szombat

Egyperces Excel


Excel 2013-ba így néz ki
A minap egy régi kedves ismerősöm az alábbi kérdéssel keresett meg:

"Tudnál nekem egy Excelesben segíteni? Van egy táblázatom, szeretnék belőle kitörölni egy oszlopot. Idáig OK is. De van olyan másik oszlop, aminek a cellái a kitöröltre vonatkoznak. Hogyan tudom megmondani az Excelnek, hogy vegye le róla a képletet, és mint szám, hagyja ott a számot? Nem számít nekem, hogy honnan jött ki a szám, miből lett annyi, csak maga a szám kell."

Természetesen tudtam segíteni. Ha kíváncsi vagy, mi a megoldás, olvasd tovább!

2014. január 16., csütörtök

5 dolog, amire a felhőben figyelni kell


Az előző bejegyzésemben arról győzködtelek, hogy milyen fantasztikus dolog a felhőben, azaz az interneten tárolni az adataidat, óvni kívánt képeidet, zenéidet. Azonban még mielőtt az egész életünket feltöltenénk, érdemes néhány dolgot tudni, figyelembe venni. Igaz, ezek csak akkor tekinthetők valódi veszélynek, ha az ember olyan paranoiás, mint én, de azért tudni másoknak sem árt róluk.

2014. január 14., kedd

2014. január 9., csütörtök

Cozi ismertető

Ma egy másik online szervezőfelületet mutatok be, a Cozi-t. Azért nem naptárnak hívom, mert ez az oldal jóval több, mint egy online naptár. Tulajdonképpen egy internetes háztartási mappa. Naptár funkcióján felül még a családi élet más területeire is nyújt megoldást. A legtöbb része ingyenes, de egy Cozi Gold előfizetéssel még több funkciót kapunk.
Nem árulok zsákbamacskát, nagy hátránya az oldalnak, hogy csak angol nyelven érhető el, de a nyelvet "háztartási szinten" beszélőknek nem kell aggódniuk, érdemes lehet kipróbálni. Nézzük meg, milyen funkciókkal segít nekünk a Cozi megszervezni a háztartást.


2014. január 6., hétfő

Google Naptár ismertető

Először is kicsit elkésve, de azért nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!

Nem tudom, ki hogy van vele, de én az óév utolsó napjait, illetve az új év első napjait tervezgetéssel töltöm. No, sajnos még nem olyan kifinomultan, mint szeretném, inkább csak az új naptárak kitöltésére korlátozódik ez a tevékenység. Beírom a névnapokat, szülinapokat, a már ismert eseményeket, stb. Több naptáram is van, így ez nem pár perces feladat. Van egy határidőnaplóm [http://www.rendteremto.hu/hataridonaplo/] a táskámban, van egy fali családi naptár a konyhában, és általában van egy asztali naptár a dolgozószobában. Ezekbe mindbe be szoktam vezetni a fenti dolgokat.

Később, az év során az új dolgokat így mindig legalább háromfelé kell beírni. Persze ez vagy sikerül, vagy nem, általában valamelyiket elfelejtem, és akkor ott van a folyamatos naptáregyeztetés, hogy ha a férjem bármelyiket megnéz, biztosan tudja, mikor történik valami fontos.

Pedig van egy módszer, amivel a sok naptáras problémát ki lehet küszöbölni, mégpedig egy jó internetes naptár használata. Ilyen például a Google Naptár, ami ingyenes, csak egy Google fiók szükséges hozzá.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...