 |
| Kép: adamr / FreeDigitalPhotos.net |
Ahogy korosztályomban a legtöbben, én sem billentyűzettel a kezemben születtem (ezt azért írom így, mert meg vagyok róla győződve, hogy a mi gyerekeink generációja már érintőképernyővel a kezében bújik ki a pocakból). A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején azért még nem volt annyira elterjedt Magyarországon a számítógép a háztartásokban.
Nagyjából 8-9 éves lehettem, amikor szüleim vettek egy Commodore 64 típusú gépet, természetesen csakis játékra. Volt egy halom 3,5-es Floppy lemezünk, amin megannyi szuper játék elfért, és ezeket bizony sokszor használtuk is. Nagy családi játékpartikat rendeztünk mi öten, és nagyon jól szórakoztunk. Apukám közben beszerzett valahonnan BASIC programozói könyveket, amiket valamilyen okból elkezdtem bújni, és szépen nekiálltam bepötyögni az ott található kódokat. Robotot rajzoltam ki a képernyőre, aztán mozgó robotot készítettem. Magamtól nem nagyon tudtam semmit leprogramozni, de azért elkezdtem érteni, hogy mit jelentenek az egyes parancsok, és nagyon tetszett, amikor a könyvben leírt kódot egy kicsit magamtól megváltoztattam, és úgy is működött a dolog, és látszott a változtatás is :-) Szóval már akkor elbűvölt a számítógépek világa, és nem csak a játékok miatt.
Aztán eljött a PC korszak, úgy gimnázium környékén a 90-es évek elején. Sajnos ahhoz, hogy legyen nekünk is egy PC-nk, el kellett adnunk a Commodore-t. Ezt akkor annyira nem sajnáltuk, de ma már nagyon szomorú vagyok miatta, mert jó lett volna megtartani ereklyének. Az unokatesóméknak még mindig megvan az akkori ZX Spektrumuk, amit ma már múzeumban mutogatnak, sőt még működik is!!!
De sebaj, lett egy PC-nk, amin volt DOS operációs rendszer, és Windows 3.1. Akkor már tanultunk a gimnáziumban informatikát, így jó volt gyakorolni. Én voltam otthon a számítógépes zseni :-) Innen már azért elég egyenes volt az út. Gimnáziumban eldöntöttem, hogy nem szimpla matek tanár szeretnék lenni, ahogy addig terveztem, hanem informatika-matematika tanár. Így az utolsó két évben fakultációra is jártam, ahol még jobban belegabalyodtam a gépbe. Elkezdtünk programozni is, és az is nagyon tetszett. Aztán két év kihagyás után elkezdtem az egyetemet, és ott végérvényesen eldőlt a végzetem. Hiába van a diplomámban, hogy matematika-informatika tanár, a mai napig inkább informatika tanárnak vallom magam, mint matekosnak.
A diploma után alig egy évvel megszületett első gyermekem, innentől pedig nem csak szakmai ártalom volt a gép, hanem ezzel tartottam a kapcsolatot a külvilággal, igyekeztem szinten tartani magam, stb. Teljesen függő lettem. Ez azóta is tart, és a mai napig mindennaposan használom a számítógépet és az internetet. Csak ámulok, hogy minden nap hány fantasztikus új funkció, lehetőség születik, még én is csak kapkodom néha a fejem. Az oktatás területén is hódít a gép, és néha nagyon sajnálom, hogy most nem tanítok iskolában, mert annyi oktatási alkalmazást kipróbálnék!
És mi a te történeted a számítógéppel? Barátok, vagy ellenségek vagytok? Vagy csak megtűritek egymást? Friss az ismeretség, vagy ősrégi? Hogyan találkoztatok először? Nagyon kíváncsi vagyok, ezért kérlek, írd meg itt egy hozzászólásban!
Szép napot!
Nagyjából 8-9 éves lehettem, amikor szüleim vettek egy Commodore 64 típusú gépet, természetesen csakis játékra. Volt egy halom 3,5-es Floppy lemezünk, amin megannyi szuper játék elfért, és ezeket bizony sokszor használtuk is. Nagy családi játékpartikat rendeztünk mi öten, és nagyon jól szórakoztunk. Apukám közben beszerzett valahonnan BASIC programozói könyveket, amiket valamilyen okból elkezdtem bújni, és szépen nekiálltam bepötyögni az ott található kódokat. Robotot rajzoltam ki a képernyőre, aztán mozgó robotot készítettem. Magamtól nem nagyon tudtam semmit leprogramozni, de azért elkezdtem érteni, hogy mit jelentenek az egyes parancsok, és nagyon tetszett, amikor a könyvben leírt kódot egy kicsit magamtól megváltoztattam, és úgy is működött a dolog, és látszott a változtatás is :-) Szóval már akkor elbűvölt a számítógépek világa, és nem csak a játékok miatt.
Aztán eljött a PC korszak, úgy gimnázium környékén a 90-es évek elején. Sajnos ahhoz, hogy legyen nekünk is egy PC-nk, el kellett adnunk a Commodore-t. Ezt akkor annyira nem sajnáltuk, de ma már nagyon szomorú vagyok miatta, mert jó lett volna megtartani ereklyének. Az unokatesóméknak még mindig megvan az akkori ZX Spektrumuk, amit ma már múzeumban mutogatnak, sőt még működik is!!!
De sebaj, lett egy PC-nk, amin volt DOS operációs rendszer, és Windows 3.1. Akkor már tanultunk a gimnáziumban informatikát, így jó volt gyakorolni. Én voltam otthon a számítógépes zseni :-) Innen már azért elég egyenes volt az út. Gimnáziumban eldöntöttem, hogy nem szimpla matek tanár szeretnék lenni, ahogy addig terveztem, hanem informatika-matematika tanár. Így az utolsó két évben fakultációra is jártam, ahol még jobban belegabalyodtam a gépbe. Elkezdtünk programozni is, és az is nagyon tetszett. Aztán két év kihagyás után elkezdtem az egyetemet, és ott végérvényesen eldőlt a végzetem. Hiába van a diplomámban, hogy matematika-informatika tanár, a mai napig inkább informatika tanárnak vallom magam, mint matekosnak.
A diploma után alig egy évvel megszületett első gyermekem, innentől pedig nem csak szakmai ártalom volt a gép, hanem ezzel tartottam a kapcsolatot a külvilággal, igyekeztem szinten tartani magam, stb. Teljesen függő lettem. Ez azóta is tart, és a mai napig mindennaposan használom a számítógépet és az internetet. Csak ámulok, hogy minden nap hány fantasztikus új funkció, lehetőség születik, még én is csak kapkodom néha a fejem. Az oktatás területén is hódít a gép, és néha nagyon sajnálom, hogy most nem tanítok iskolában, mert annyi oktatási alkalmazást kipróbálnék!
És mi a te történeted a számítógéppel? Barátok, vagy ellenségek vagytok? Vagy csak megtűritek egymást? Friss az ismeretség, vagy ősrégi? Hogyan találkoztatok először? Nagyon kíváncsi vagyok, ezért kérlek, írd meg itt egy hozzászólásban!
Szép napot!
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó ez a blog! :) Arra gondoltam, megírom én is a történetemet... :D
Tizenpár éves lehettem, amikor szüleim számítógépet vettek, az már 95-ös volt. Először net sem volt, majd lett egy 15 órás kezdőnetünk. De az osztálytársak vittek a "bűnbe", mikor kiderült, hogy 200 Ft/óráért lehet netezni a könyvtárban. Elkezdődött a virtuális életünk, a zsebpénzünket az édességestől átcsoportosítottuk a könyvtárba, teveklub, chatponthu, stb. - mígnem otthon elkezdtem a wordben weboldalakat készítgetni. Később már Netscape Composerrel alkottam.
Később a könyvtár nyert egy pályázatot, 10 XP-s gépen lehetett ingyen netezni, mondanom sem kell, sokat lógtunk ott... :D Abban a suliban sajnos, ahova ekkor jártam, az infótanár nem volt valami jó, meg volt róla győződve - vagy legalább is mi így éreztük, hogy úgy gondolja - hogy a lányoknak nem való a gép. Erre természetesen a hibátlan dolgozataimmal mindig rácáfoltam, amit nem tudott hova tenni. :D
16 évesen különböző okok miatt iskolát váltottam, ahol a számtechtanárral megállapodtunk, hogy a 2 év alatt meg kell csinálni az ECDL-t, ez a tananyag. Egyetlen csoporttársam volt, ő viszont számtech érettségire gyúrt, így rengeteg egyéb dolgot is tanulhattam tőle (html, gimp, stb). Hamarosan elkezdtem élesben is statikus weboldalakat készíteni (pl a színjátszókör oldala), és kértek is tőlem weboldalakat zsebpénzért.
Eközben sok kört lejártam, hogy mi legyek, ha nagy leszek, több OKJ-t elkezdtem, de valahogy sehol se találtam a helyem. És akkor szembe jött a Szakma: Web-programozó. Jelesre megcsináltam, rettenetesen élveztem, hamar sikerült is elhelyezkednem. :) Jó szakma, mert nagyon sok szép és hasznos dolgot lehet vele létrehozni, kreatív! :)
Ez az én történetem... :D