De azért a múltkor ígért gyakorlati feladattal sikerült végeznem, így ezt közkinccsé tudom tenni.
Tehát könyvünk most egy kicsit gyakorlatira vált. Az író, David Allen felvázolja nekünk azt a három kritériumot/lépést, ami az alapja az egész hatékonyságnak:
1. lépés: A múltkor említett "befejezetlen dolgainkat" a fejünkön kívül kell tárolni, amit mostantól gyűjtőkosárnak hívunk. Ehhez rendszeresen visszatérünk, és átnézzük a tartalmát.
2. lépés: Pontosan tisztázni kell, hogy mi a feladatunk, és mit kell tenni, ogy teljesítsük azt.
3. lépés: Ha megvannak a konkrét lépések, akkor azokról folyamatosan ellenőrizhető emlékeztetőket fogunk készíteni.
A fenti három pontnak megfelelően a gyakorló feladat a következő volt:
1. "Írd le a projektet, vagy helyzetet, amely ebben a pillanatban téged leginkább foglalkoztat."
Nekem ez most egy egy hetes angol nyelvű bibliai napközis tábor megtartása, amit nemsokára a gyülekezetünkben tartunk 50 gyereknek.
2. "Most próbáld meg egy mondatban megfogalmazni a helyzet sikeres megoldását."
Én erre azt írtam: Szervezd meg az angol tábort. Nem tudom, hogy ez elég konkrét-e, de kezdetnek talán nem rossz.
3. "Írd le a tényleg soron következő fizikai tennivalót, hogy haladj a helyzet sikeres lezárása/megoldása felé."
Az én válaszom: Írd össze a magyar segítők nevét! Nem biztos, hogy ez az egyetlen, és legfontosabb tennivaló, ami következhet, de a könyv szerint ez inkább egy döntés, és nem annyira a priorizálásról szól. Úgyhogy én úgy döntöttem, hogy több lehetséges lépés közül ez lesz az első, amit elvégzek. (Egyébként már meg is tettem :-))
Ezzel a feladatot megoldottam. Ugyan nem két percbe telt, ahogy a könyv mondta, hanem majdnem két napba, mire mindhárom dolgot le tudtam írni, és nem is éltem meg annyira a fókuszálás élményét éppen ezért, de mégis úgy érzem, azáltal, hogy leírtam, mi következik, nagy lépést tettem, és nagyobb az esély, hogy meg is teszem a leírt dolgokat.
Nos, kedves olvasók, ti mit válaszoltok a három kérdésre?
Szép napot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kérlek, oszd meg velem a bejegyzéssel kapcsolatos gondolataidat!