2016. október 4., kedd

Kirándulás - kicsit másképp

Itt az ősz, és ugyan most elég szomorkás az időjárás, azért októberben még szokott lenni kellemes vénasszonyok nyara, amikor is sokan elindulnak még kirándulni. Abban bízva, hogy lesz még ilyen szép idő idén is, most a kirándulni vágyóknak mutatok egy nagyon érdekes lehetőséget.
Egy-két éve hallottam először a geocaching-ről (kiejtve: geokesing :-D), és rögtön megragadott az ötlet, hogy ne "csak úgy" kirándulgassunk, hanem nagyon konkrét célja, és akár kézzelfogható eredménye is legyen annak, hogy kimozdultunk.

A geocaching ugyanis tulajdonképpen egy kincskereső játék, amelyben az ember fog egy GPS vételre alkalmas mobiltelefont (a mai mobilok már szinte mind ilyenek), és néhány előzőleg kiválasztott GPS koordinátával, és információval a kezében elindul keresgélni. A megadott koordinátákon különböző játékos kedvű emberek úgynevezett geoládákat rejtettek el, melyeket meg kell keresnünk a GPS készülék és a megadott információk segítségével.

A ládákban mindenképpen van egy füzet, néhány íróeszköz, valamint egy angol és magyar nyelvű tájékoztató. Ami még előfordulhat, hogy a ládában egy apró ajándék is található, melyet a megtaláló megkaphat, amennyiben egy hasonló értékű ajándékot a helyére tesz, így biztosítva, hogy a következő megtaláló is jutalomban részesülhessen. Igen, a láda tehát ott kell maradjon, ahova elrejtője tette, nekünk az az élmény marad, hogy ügyesek voltunk, megtaláltuk, és közben kint voltunk a természetben. Ha mázlink van, hazavittünk egy kis apróságot.

Ami nekem nagyon tetszik ebben a játékban, hogy akár a lakóhelyünkhöz közel is elindulhatunk a gyerekekkel, és egy séta keretében próbálkozhatunk a közeli ládák megkeresésével, ami biztosan élmény lesz minden kincskeresésre vágyó gyerkőcnek (főleg, ha tényleg megtaláljuk a keresett ládát).

Honnan tudom, hol vannak ládák?


A ládák listáját a geocaching.hu oldalon találjuk. Ez a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület hivatalos honlapja, ami összefogja Magyarországon és környékén ezt a játékot. Az ő oldalukon lehet regisztrálni az újonnan kihelyezett ládákat, és itt lehet bejelenteni, ha egy-egy ládát megtaláltunk.

Az oldalon rengeteg információt is találhatsz az egész játékmenetről, hogy pontosan hogyan keress ládákat, mit tegyél, ha találtál egyet, illetve akár azt is megtudhatod, hogyan helyezz ki új geoládát.

Mire lesz szükségem?


Jó esetben egy GPS készülék kell a keresgéléshez, de tulajdonképpen bármilyen mobiltelefon megteszi, amelyben van beépített GPS vevő. Ahhoz, hogy ne kelljen a ládákhoz tartozó koordinátákat papíron magaddal vinni, érdemes egy célalkalmazást is telepíteni a telefonra.

Az egyik ilyen alkalmazás lehet a g:hu, amely gyakorlatilag a geocaching.hu oldal leképezése egy mobilalkalmazásba. A programba le lehet tölteni a keresni kívánt ládák adatait, és azokat keresés közben egy térképen is meg lehet jeleníteni. Sőt, a láda megtalálását is lehet benne rögtön a helyszínen regisztrálni, bár ehhez mobilnet is kell, persze. Az alkalmazás többi része viszont használható offline módban is, azaz internet nélkül.

A másik lehetséges alkalmazás a Locus Map, amelynek van ingyenes változata is. Ez gyakorlatilag egy térképkezelő program, melybe turistatérképeket lehet beolvasni, és azt használni a papíralapú térképek helyett. A plusz ebben a programban, hogy különböző kiegészítőkkel rengeteg funkciót képes ellátni, így akár a múltkori futóalkalmazások közé is felírhattam volna. Így például a Geocaching4Locus nevű kiegészítő segítségével a programba letöltött térképen meg lehet jeleníteni az oda előre betöltött ládákat.

Maja, tudsz róla mesélni kicsit többet?


Nos, őszintén szólva amióta megtudtam, hogy van ilyen, szeretnék elmenni a gyerekekkel "vadászni", de valahogy még nem jutottunk el odáig. De mindenképpen rajta van a bakancslistámon, és amint sikerül egy olyan telefonra szert tennem, ami nem fél óráig gondolkodik egy telefonszám megkeresésén, valószínűleg meg is ejtjük a dolgot valahol itt a közelben. Ha szeretnétek, szívesen beszámolok majd róla...

És te, kipróbáltad már? Kipróbálnád? Ha valamelyikre igen a válaszod, kíváncsi vagyok a te történetedre! Kérlek oszd meg velem egy hozzászólásban. Kirándulásra fel!

Szép napot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, oszd meg velem a bejegyzéssel kapcsolatos gondolataidat!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...