2015. november 10., kedd

Számítástechnika, vagy informatika?

Annak idején, mikor középiskolás voltam, a számítógéppel foglalkozó tantárgyat még számítástechnikának hívták. Mire elvégeztem a tanár szakot, már informatika tanár lettem. Mi változott a kettő közötti nagyjából 10 év alatt? Mi is a különbség a kettő között? Van egyáltalán különbség? A Gyerekhíradós Bence után szabadon: "Én most elmondom nektek"!

Számítástechnika és informatika - a legtöbb embernek ez a két szó, iskolai tantárgy ugyanazt jelenti: ahol a diákok a számítógép kezelését tanulják meg. Nagyrészt persze igazuk is van, hiszen a mostanában jellemző informatika óraszám csökkenés miatt sokszor tényleg nincs idő többre, de azért én egy kicsit árnyalnám a dolgot. Ugyanis van különbség.

Számítástechnika


Amikor én középiskolába jártam, még nem volt ennyi elektronikus kütyü a mindennapi embernél, az internet is eléggé gyerekcipőben járt még. Gmail még sehol nem volt, szöveges felületen küldtünk e-maileket, amiket persze főleg az iskolában tudtunk megnézni, mert otthon vagy számítógép nem volt, vagy internet. Vagy volt internet, de betárcsázós, és bizony kemény pénzeket kellett fizetni a percekért.

Ebben az időben tényleg csak a számítógép kezelését, működését tanultuk. Gépet nyitottunk ki, megnéztük, hol vannak a BUS-ok, kártyák, processzor, és pontosan átbeszéltük mindnek a működését.

DOS rendszer lévén egy csomó idő elment a tanévből azzal, hogy a fájlok kezeléséhez szükséges parancsokat tanulgattuk (könyvtár létrehozása, fájlok másolása, törlése, stb.). Aztán foglalkoztunk egy kicsit a Windows 3.1 kezelésével is, ami azért valljuk be, a maihoz képest elég fapados volt, a legnagyobb dolog, amiért érdemes volt bekapcsolni, az a grafikus felületű szövegszerkesztő, a WinWord volt. Amit persze szintén tanultunk.

Mivel nekem már akkor is nagyon tetszett a dolog, ezért érettségire készülve természetesen fakultáción is tanultam számítástechnikát, ahol némi programozást is tanultunk.

Informatika


De nem ezt tanulják most is a diákok? Nos, elvileg nem CSAK ezt. Ugyanis azóta a világ nagyot változott. Hatalmas szerepe lett az internetnek, és elterjedtek a mini számítógépek, azaz a különböző elektronikus kütyük, amivel szintén ott lógunk az interneten, mindennap velünk vannak, el sem tudjuk némelyik nélkül már képzelni az életünket. És ahogy már írtam, bizony ezek használatát is tanulni kell. De miért nem hívjuk akkor is számítástechnikának a tantárgyat?

Nos azért, mert már nem csak az eszközök és programok kezelésének tanításáról szól a dolog. Ne elég tudni, hogy kell beírni a Google-be egy keresőszót, meg kell tanulni OKOSAN keresni. Nem elég, ha tudom, hova kell kattintani, ha a Facebookon üzenetet akarok küldeni, meg kell tanulni, hogy mi az, amit nem írok ki a falamra, mert nem illik, nem szabad, veszélyes. Ma a világban az információ hatalom. Aki tudja, hogy férjen hozzá, és tudja, hogyan kezelje, az jut előbbre az életben. És az információnak óriási része található meg a számítástechnikai eszközök segítségével. Ezért főleg az informatika tanárok dolga, hogy a diákokat megtanítsák az információ kezelésére. És itt a különbség a címben leírt ét szó között.

A számítástechnika tehát a számítógép, illetve számítástechnikai eszközök kezelését, működését tanítja. Az informatika viszont jóval bővebb tárgy, ahol a számítástechnikai eszközök kezelésén, működésén túl azoknak, valamint az információ megszerzésének, kezelésének, átadásának társadalmi, jogi vonatkozásait is magában foglalja. És akkor talán már érthető, hogy is kerülhet bele minden évben az informatika tárgy kerettantervébe a könyvtárismeret :-D

"Na, most már ezt is tudjátok"

Szép napot!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, oszd meg velem a bejegyzéssel kapcsolatos gondolataidat!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...