2015. február 24., kedd

Életem a számítógépen túl

Kép:
Boians Cho Joo Young/
FreeDigitalPhotos.net
Úgy gondoltam, írok nektek egy kicsit arról, hogy mit is csinálok azon kívül, hogy anyuka vagyok, és hogy blogolok (vagy éppen nem blogolok) a számítógép használatáról.

Miért? Mert én is sokkal szívesebben tanulok olyanoktól, akiket jobban ismerek. Úgy sokkal motiváltabb vagyok, mint ha odaállít egy idegen, és elmondja, hogy "na most ezt tanuld meg".

Tehát a családon, háztartáson, anyaságon kívül két fő, kedvenc területe van még az életemnek. Az egyik a gyülekezet. Egy Református gyülekezetbe járok 14 éves korom óta, és az ottani közösség nagyon sokat jelent nekem. Ezer szállal kötődöm oda. Itt ismertem meg a férjemet, itt ismertem meg, mi az a vallás, itt fogadtam el Jézus Krisztust személyes Megváltómnak, itt volt az esküvőnk, itt kereszteltük a gyerekeinket, stb. A gyülekezet a második családom. Igyekszem is sokat visszaadni ezért, így amikor tudok részt veszek a gyermekmunkában, ami az utóbbi években sajnos főleg egy angol nyelvű bibliai tábor szervezésében, és levezetésében merül ki. De nagyon örülök, hogy legalább ezt meg tudom tenni. A gyerekek születése előtt sokkal több program szervezésében és lebonyolításában vettem részt, sőt az énekkarban is énekeltem. Remélem, azért még visszatér ez az aktivitás is, de jelenleg sajnos ennyi telik tőlem.

A másik, viszonylag friss terület, ahol tevékenykedem, az a helyi Nagycsaládos Egyesület, ami három éve alakult, és én akkor lettem a titkára. Na, persze, nem is én lennék, ha nem valami számítógéppel kapcsolatos munkát végeznék még társadalmi munkában is, mi? Igen, az Egyesületben rengeteg dolgom van, szinte egy normál állással, de minimum egy félállással felér, amit ott elvégzek. De szeretem, mert kitalálhatom a saját rendszeremet, én alakítom ki, hogyan tároljuk az adatokat, milyen szabályok legyenek, sokat gondolkodom azon, hogy lehet egyszerűsíteni. Persze sokszor nagyon nehéznek találom, főleg, amikor nem úgy működnek a dolgok, ahogy elképzeltem, de a vezetőség közössége nagyon jó, és mindig van, aki túllendít a pánikon, és ad egy újabb löketet ahhoz, hogy kitaláljam a problémák megoldását. Szóval egyelőre ezt is szívesen csinálom.

És te mivel foglalkozol "társadalmi munkában"?

Szép napot!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kérlek, oszd meg velem a bejegyzéssel kapcsolatos gondolataidat!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...